Larry Stylinson - If we could only turn back time... 4.

Helló! :)
Itt is van az utolsó előtti része a one shotnak, rögtön ahogy elkezdődött az őszi szünet. Nem túl boldog fejezet lett, de ezt majd meglátjátok úgyis.
A napokban átléptük a 8000 kattintást, nem tudok elég hálás lenni érte, köszönöm, és azt is, hogy továbbra is olvastok! <3 A visszajelzéseket ne felejtsétek el most sem! Természetesen a szünet alatt is jelentkezni fogok, valószínűleg csütörtökön.
Azt hiszem, ennyit akartam csak, úgyhogy kellemes olvasást és pihenést kívánok! :)xx

 4. rész

 
A napok, hetek múlásával Lou állapota szinte csak romlott. Ideje nagy részében a teraszon feküdt az egyik napágyon, és a tengerre néző kilátást bámulta, vagy a telefonján szórakozott. E két tevékenységet persze rendre megzavarta Harry jelenléte, amely igazán boldoggá tette Louis-t. Ezt az idillt csak az egyre gyakrabban rátörő köhögő rohamok és az újonnan feltűnő köpetürítések árnyékolták be, amelyeket Lou nehezebben viselt, mint a szinte állandó köhögést. Mi jöhet még? Tette fel magának a kérdést elkeseredett pillanataiban, amikből Harry és a többiek rángatták ki mindig. Merthogy Liam, Zayn és Niall meg is jelentek Marbella gyönyörű városában, miután Louis és Harry összejöttek. Ezen a híren egyébként meglepődött a 3 srác, de természetesen örültek mindkettejük – az ezzel járó – felhőtlen jókedvének.
A média és a rajongók nem számítottak arra, hogy a One Direction bármelyik tagja beteg lehet, ezért elég nagy meglepetés érte őket, amikor a srácok bejelentették együtt. Merthogy ezt a fontos dolgot együtt mondták el. Niall, Liam és Zayn csak annyit intézett el, hogy lemondott néhány programot, de persze nem tudták az összeset, akkor pedig még egy szót sem ejthettek Louis betegségéről. Aztán 1 hét múlva mind az öten visszautaztak Londonba az összes holmijukért, ekkor kerítettek sort egy interjúra, amely során Lou megosztotta a médiával, hogy beteg, ezért a One Direction határozatlan ideig pihenni fog. Még twitterre is kiírta, hogy tényleg minden rajongójuk megtudja. A reakciók pedig olyanok voltak, amilyenre számítottak: nem akarták elhinni, jobbulást kívántak, sajnálkoztak, stb. Ezek után megkezdődhetett a tényleges pihenés mindannyijuk számára.
- Mit szólnál, ha estefelé lemennénk sétálni a partra? – kérdezte Harry barátját, miközben kicserélte Lou tálkáját, amibe a köpeteket szokta üríteni.
- Nem hiszem, hogy van elég erőm hozzá – sóhajtotta fáradtan a megszólított, ahogy a gyönyörű kilátást kémlelte. Hiába a kényelem, a luxus, ami itt körül veszi őt, mégsem javult az állapota, sőt, szinte csak romlott. Nem akart belegondolni, hogy lehet még ennél is rosszabb. Nem akarta Louis, hogy vége legyen mindennek.
- Össze kellene szedned magad! Napok óta csak itt fekszel a teraszon, és nézel ki a fejedből, esetleg twitteren kockulsz. Ugyanúgy jól kellene érezned magad, Lou! Sehol nincs leírva, hogy egy betegnek csak feküdnie szabad – ömlöttek Harryből az ösztönző szavak, és remélte, hogy célt is ér velük. – A fiúk is nap, mint nap járkáltak a városban, hoztak mindenféle cuccot neked, de szinte rájuk sem néztél. Ez nem állapot! Gyerünk, újra a régi Louis-t szeretném látni! – kérte a göndör majdhogynem kiabálva, de az sem érdekelte volna. Csak vissza akarta kapni azt az ember, akit 2010-ben megismert, akit szeretett már akkor is.
- Mert szerinted én nem? – kérdezett vissza Lou kissé ingerülten. – Sajnálom, hogy beteg vagyok, és nem tudok ugyanúgy viselkedni, mint régen, mert tudom, hogy meg fogok halni – hadarta el gyorsan, majd utat engedett az újabb köhögő rohamának, ami végül köpetekben jött ki belőle.
- Akkor halsz meg, ha te is eltemeted magad idő előtt – mondta ki végszóként Harry komoran, és kint hagyva Louis-t bement az apartmanba.
- Mi történt? – kérdezett rá Liam, miközben a nappaliban tévézett a maradék 3 srác.
- Csak a szokásos: Lou megint önsajnálatot játszik, és közölte, hogy meg fog halni. Semmi érdekes – rántotta meg a vállát hanyagul a legfiatalabb, mire Zayn, Niall és Liam is egyöntetűen megcsóválták a fejüket. Ez már nem egyszer fordult elő, amióta huzamosabb ideje itt tartózkodtak mindannyian, nem igazán lepődtek meg.
Közben megszólalt a csengő, így Harry elindult, hogy kinyissa az ajtót. Nem érte nagy meglepetés, Robin White érkezett meg a szokásos alternatív kezelés miatt.
- Louis, itt van Robin – sietett ki a göndör barátjához, hogy tájékoztassa a kötelező feladatáról. Hitt benne Harry, hogy Lou meg fog gyógyulni.
- De jó – dünnyögte a másik, miközben köhécselve felkelt a napozóágyról, mely már a rendszeres helyévé vált az utóbbi napokban, hetekben.
- Örülnék, ha lenne életkedved – szólt vissza a fiatalabb hideg hangon. – Így sosem fogsz felépülni. És mielőtt még erre is beszólnál valamit, csak mondom, hogy szeretnék veled lenni 60 év múlva is. Mert szeretlek – közölte a másik szemébe nézve, komolyan, majd visszament Robinhoz, hogy pár szót váltson vele. Ő ezzel lezártnak tekintette a mai vitát. Nem akart feleslegesen veszekedni szerelmével.
Louis pedig ott maradt a gondolataival egyedül. Mit tegyen? Szeretne hinni Harrynek és bízni abban, hogy valóban meg fog gyógyulni. De ez egy halálos betegség, nagyon kevés esély van rá. Csak hiú reményeket táplálna bele, nincs értelme. De Harry annyira biztosra veszi! Okozzon neki csalódást azzal, hogy ő nem hiszi el, és vesszenek ezen össze naponta? Nem, felesleges. Ráadásul nem is így akarja Louis eltölteni az utolsó heteit, esetleg hónapjait.
- Na, kezdhetjük? – kérdezte Robin, amikor Lou bement a külön ezekre a kezelésekre kialakított szobába az emeleten.
- Igen – jelentette ki a beteg határozottan. Eldöntötte, hallgatni fog Harryre. Nem szeretne csalódást okozni neki azzal, hogy folyton a negatív oldalról szemléli az eseményeket. És ki tudja, a végén még lehet, hogy tényleg meggyógyul.

Amíg Lou az alternatív kezelésen vett részt, Harry a konyhában tevékenykedett, amit az éppen betoppanó szőke bandatársa zavart meg.
- Hm, micsoda finom illatok! – szippantott mélyet a levegőből. – Mit eszünk?
- Te semmit. Ezt Louis-nak csináltam – mondta a göndör kissé ridegen, de szája sarkában ott motoszkált egy mosoly.
- Hát jó – hajtotta le a fejét Niall megjátszott szomorúsággal. – Akkor rendelünk pizzát! – találta meg gyorsan a megoldást, és már vigyorogva nyaggatta Liamet, hogy hívja fel a pizzériát. Niall olyan, mint egy gyerek, állapította meg magában mosolyogva Harry, majd egy tányérra szedett is a spagettiből.
Időközben a kezelés is véget ért, így megjelent a földszinten Robin, aki félrehívta Harryt, hogy pár szót váltson vele.
- Rossz hírem van – kezdte komolyan a terapeuta, mire az énekesnek görcs ugrott a gyomrába. – Louis állapota rengeteget romlott. Az elején még teljesen pozitív volt a végeredmény, de mostanában nem. Szeretnéd így is folytatni a kezeléseket?
- Persze! – vágta rá a göndör. – Louis-nak meg kell gyógyulnia. Én hiszek benne, és kérlek, te is! – biztatta a másikat, mire az bólintott.
- Rendben. De ha nem lesz javulás néhány héten belül, akkor sajnos értelmetlen ezt csinálni – közölte Robin, bár nem szerette volna, ha ez megtörténik. Nem azért ismertette ezt Harryvel, mert nem akarta, hogy Lou meggyógyuljon, ó, dehogy is! Csak ha eljut odáig a helyzet, hogy semmi sem segít, akkor feleslegesek a kezelések.
Harry kelletlenül ugyan, de beleegyezett, Robin pedig elköszönt tőlük. Ez a hír lesújtotta az énekest, nem igazán volt felkészülve erre az eshetőségre. Hiszen amióta kiderült ez az egész betegség, csak arra tudott gondolni, miként lehet kigyógyulni belőle, képtelen volt felfogni, hogy máshogy is végződhet. Louis-nak meg kell gyógyulnia! Nem vehetnek el az égiek egy ilyen csodát.
Végül Hazza nagy levegőt véve rápakolta a tálcára a tányér spagettit, egy pohár narancslevet, evőeszközöket, szalvétát, és indult is, hogy felvigye barátja szobájába. Amikor belökte az ajtót, keserves látvány fogadta, majdnem elejtette a tálcát: Louis a földön fekve köhögött szinte folyamatosan, fel sem bírt állni, a szőnyegen pedig itt-ott láthatóak voltak a köpetek nyomai.
- Lou, úristen, mi történt? – rohant oda hozzá, hogy átölelje, miután kb. ledobta a tálcát az asztalra. Hiába kérdezte, a beteg semmit sem tudott mondani, nem bírt megszólalni. Az egyik zsebéből kirángatott egy zsebkendőt, amit Louis szájához tett, hogy abba köhögjön.
Lou képtelen volt bármit is mondani, még azért is küzdenie kellett, hogy levegőt vehessen. Így hogy tekintsen előre pozitívan? Lehetetlenség. De mégis megpróbálta. Miért? Mert nem akart meghalni. Élni akart, és nem egyedül. Harryvel. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha kilábal a betegségből.

Estefelé mind az 5 srác kiruccant az apartmanból: Zayn, Liam és Niall elmentek egy kicsit bulizni, míg Harry és Louis – korábbi tervükhöz hűen – a tengerpartra látogattak le. Bár a délutáni, eddigi legkomolyabb köhögő roham után Hazza nem igazán tartotta ezt jó ötletnek, de Lou hajthatatlannak bizonyult, aminek persze örült. Végre nem a 4 fal között lesznek.
- Biztosan jól vagy? – kérdezte a göndör aggódva, miután leértek a partra.
- Hazz, igen, ne aggódj már ennyire! Te mondtad, hogy legyek olyan, mint régen. Ha nem vetted volna észre, ezt próbálom tenni – mondta kissé szemrehányóan Lou, amit a másik egyáltalán nem vett fel sértésnek, sőt, külön öröm volt neki így látni barátját. Megtette, amit kért tőle, és ezzel rendkívül elégedett volt.
- Oké – bólintott rá mosolyogva Harry, majd összekulcsolta a kezüket, és így indultak el sétálni. Kettesben a naplementében, nyugalomban. Nem kívánhattak volna ennél többet, tökéletes volt minden… illetve csak majdnem minden. Lou köhögései beárnyékolták ezeket a csodás pillanatokat.
- Szerintem én ezeket nehezebben viselem, mint te – szólalt meg Hazza, miközben Louis éppen köpködött. Nem volt kellemes látvány.
- Ez nem olyan biztos. De túlélem, mert szeretlek – tett ő is egy vallomást, akár csak barátja korábban. És tényleg így gondolta, hogy szerelme elég erőt adhat neki.
Harry szívét melengették Louis szavai. Elképesztően boldog volt, hogy végre nem temeti saját magát, hanem megpróbál a gyógyulásra koncentrálni. Ezt kell tennie, ha vele akar lenni évek múltán is.