Larry Stylinson - If we could only turn back time... 3.

Sziasztok! :)
Egy fáradalmas hét után hoztam is a one shot folytatását. Az előzőben ugye kiderült Louis betegsége, ebben most másról olvashattok, és van egy olyan érzésem, hogy tetszeni fog nektek :D
Köszönöm szépen a pipákat, kommenteket, kérlek, ne feledkezzetek el ezekről most sem <3
Azt hiszem, most csak ennyit akartam, úgyhogy kellemes olvasást kívánok! :)xx

3. rész

Néhány nappal később Louis-nak sikerült elrendeznie magában a dolgokat. A barátnőjével töltött egy éjszakát, amelyet végig beszélgettek, a vége pedig az lett, hogy elváltak útjaik egymástól. A lány elfogadta, sőt, egyetértett. Már ő sem érezte azt, amit régen még mindketten, az akkori szeretet pedig szépen lassan elmúlt, és átalakult. Megszokták egymást. Így viszont nincs értelme egy kapcsolatot folytatni, tehát a legjobb döntést hozták meg.
Bár amikor Louis megosztotta barátnőjével a betegségét, a lány nem tartotta olyan jó ötletnek ezt az egészet, de végül is engedett a betegnek. Természetesen megegyeztek, hogy ha szüksége van a másiknak valakire, nyugodtan hívhatják egymást.
Louis megfogadta az orvos tanácsát, elutazott egy tisztább levegőjű helyre, a választás pedig egy spanyolországi városra esett, ahol már egyszer jártak még az X-factor alatt. Marbella tengerpartjával, spanyol konyhájával és csodálatos időjárásával belopta magát Louis szívébe, így nem volt kérdés, hogy itt szeretne pihenni. Ezt az ötletet Harry is támogatta, és el nem hagyva barátját, ketten repültek el Londonból. Lou persze nem ellenkezett, sőt, külön örömmel fogadta, hogy vele tart. Már csak azért is, mert rájött néhány fontos dologra. Például, hogy Harry élete szerelme. A probléma csak az, hogy az ő élete nem sokáig fog tartani, legalábbis Lou elgondolása szerint. Mert Harry szentül hiszi, hogy meg fog gyógyulni, és ezt nem győzi nap, mint nap a másik tudtára adni, ráadásul többször is. Nem létezik az, hogy Louis ne lábalna ki ebből a betegségből, még akkor is, ha nincs olyan sok esély rá.
- Na, tetszik az apartman? – kérdezte Harry barátjától, miután kipakolt a saját szobájában, és utána ment a hatalmas teraszra. Lou csak bólintott, majd tekintetét visszavezette a kilátásra, amely egyenes a tengerre nézett.
- Lemehetnénk valamikor a partra – jegyezte meg csendesen Louis. Szeretett volna kimozdulni a házból, jól érezni magát, amíg lehet. Ezt pedig nem egyedül tervezte, hanem Harryvel. Vele akart lenni, minden percet vele tölteni, ami megadatott neki.
- Naplemente előtt indulhatunk – egyezett bele azonnal a göndör, majd egy puszit nyomott Louis arcára. Nem volt biztos benne, hogy megteheti, de nem bírta már tovább türtőztetni magát.
Amikor megtudta, hogy Lou szakított a barátnőjével, akaratlanul is megörült a hírnek. Na, nem azért, mert utálta volna a lányt, hanem mert ő miatta nem mert közeledni Louis-hoz. Meg persze azt sem tudhatta, barátja hogyan érez iránta. És még ha viszonozta is volna, nem biztos, hogy engedett volna Harrynek. Most viszont csak annyi lehet az akadály, hogy Louis nem szereti Harryt, ezt pedig a göndör ki akarta deríteni. Ezért is merte már megkockáztatni a puszit.
Régebben ugyan ennél, úgymond, merészebb dolgokat is csináltak, és nem csak akkor, amikor nem voltak reflektorfényben. De miután rengeteg rajongójuk gondolta úgy, hogy több van köztük barátságnál, lassan abbamaradt. Főleg amikor Louis-nak barátnője lett, és még akkor sem hagyták abba a „shippelést”. De most már semmi ilyen probléma nincs, csak azt kell Harrynek kiderítenie, hogy Lou hogyan érez. De, mivel nem utasította el a puszit, és azt sem, hogy vele töltött a betegsége felfedezése óta csaknem minden percet, úgy vélte, nem érheti olyan nagy csalódás.
- Holnap jönnek a srácok is, addig mindent elrendeznek, hogy nyugalmunk legyen itt – közölte Harry, amire Lou csak egy nagy, sípolós sóhajt hallatott.
Természetesen nagyon nehéz lenne titokban tartani egy olyan hírt, hogy a világ egyik legsikeresebb fiúbandájának egyik tagja halálos beteg, ezért a One Direction és a menedzsment is úgy gondolta, megosztják a rajongókkal. Azzal teljesen tisztában vannak, hogy mennyien képtelenek lesznek elhinni, és mennyi üzenetet fog kapni Lou, amelyben mielőbbi gyógyulást kívánnak neki. Ez viszont egy halálos betegségnél elég nehezen kivitelezhető, ezért a napokban történt közös megegyezés alapján azt nem árulják el, hogy Louis valószínűleg nem fog kilábalni belőle. Hiszen gondoljunk csak bele: rengetegen táplálnának hiú reményeket a gyógyulása érdekében, és az sem kizárt, hogy páran elkezdenék már a halála előtt „temetni”, ezt pedig senki nem akarja, így az lesz a legjobb, ha titokban marad.
- Nem kellene a többieknek is idejönnie miattam – motyogta Lou, miközben besétált a lakásba a teraszról otthagyva Harryt, aki értetlenül nézett utána.
- Tudod, hogy mindenféleképpen jönnének, ennyire már ismerhetnéd őket – felelte kissé flegma stílussal, ami annak volt köszönhető, hogy nem tudta hova rakni Louis viselkedését. Ő nem ilyen.
- Csak valakinek a szokásos feladatainkat is el kell látnia, ha én már nem tehetem. Meg te sem, mivel mindig velem vagy – fejtette ki véleményét az idősebbik, ahogy leült a kanapéra, és bekapcsolta a tévét.
- Mire célzol? – ráncolta szemöldökét a göndör. – Nagyon jól tudod, hogy nem hagylak el, főleg nem egy ilyen helyzetben – világosította fel a másikat, ha esetleg ezzel nem lett volna tisztában.
- Senki sem kérte, hogy segíts – vágta Louis barátja fejéhez, majd szó nélkül felviharzott az emeletre, nem törődve azzal, hogy a nemsokára kezdődő meccset szerette volna nézni. Az sem érdekelte jelen pillanatban, ha Harry elmegy. Sőt, lehet, örült volna neki, mert nem akarta, hogy ilyen állapotban lássa.
- Ez meg mi volt? – suttogta már csak magának Hazza, és szerette volna kiűzni fejéből a gondolatot, miszerint nagyon úgy tűnt, hogy összevesztek.
Mindig is utált Louis-val veszekedni, volt olyan eset, amikor aludni sem bírt, mert nem békültek ki lefekvés előtt. Főleg most fájt neki ez az egész. Segíteni akart barátján, aki láthatóan nem kért belőle, ez volt a legrosszabb. És igaz, senki sem kérte, hogy segítsen, de ezt ő is és a maradék 3 srác is természetesnek gondolta, ezért jött el vele Harry, és ezért csatlakozik hozzájuk holnap Liam, Niall és Zayn.
Ahogy ott állt a nappaliban és bámult ki a fejéből Harry, hirtelen eszébe jutott egy ötlet, így azonnal indult a konyhába, hogy főzzön. Akkor is kiengeszteli Louis-t!

Néhány órával később Harry tálcával a kezében egyensúlyozott fel a lépcsőn, hogy Lou szobájába vigye fel a grillezett csirkemell csíkokat és a köretként szolgáló hasábburgonyát. Ha ez nem békíti meg, akkor semmi, ezzel a gondolattal készítette el a göndör az ételt, melybe szívét-lelkét és szerelmét beleadta. És ha már a szerelemnél tartunk, elhatározta, hogy megpróbál egy kicsit tenni is az ügy érdekében.
- Boo Bear, bejöhetek? – kopogott be az ajtón, mire az említett már a megszólítást meghallva is megenyhült, így egy „Persze” után Harry meg is jelent a szobában.
- Neked nem kell engedélyt kérni, tudhatnád – utánozta le Lou barátja korábbi hangnemét egy mosollyal az arcán, amiből Harold leszűrhette, hogy már nem haragszik, így megkönnyebbülve tette le az étellel teli tálcát az asztalra.
- Csak biztosra akartam menni – magyarázta, majd a csirkemellekre mutatva felhúzta szemöldökét. Lou rábólintott, így ismét kezei közé vette azt, de mire megfordult, bandatársa már a földön ült. Harry kissé meglepődött, végül egy vállrántással elintézte a dolgot, és a padlón fogyasztották el az ételt.
- Tudod, nem gondoltam volna, hogy ma még jól fogom érezni magam – jegyezte meg Louis evés után, majd hanyatt dőlt a szőnyegen.
- Egyetértek – bólintott rá Harry hideg hangon. – Mi bajod volt? – váltott lágyabbra, és ő is elterült a könyökére támaszkodva.
- Csak… sok ez nekem – sóhajtotta a másik, de rögtön fel kellett ülnie, hogy kiköhögje magát. Egyre erősebb köhögések jöttek rá a napokban.
- Akkor engedd, hogy segítsek – mondta halkan Harry, miközben szíve a torkában dobogott. Nem csak azért, mert nem kifejezetten erre a helyzetre értette mondanivalóját, hanem mert, ahogy Lou visszadőlt a földre, igen közel került egymáshoz a testük.
Louis hirtelen nem tudta, miként értelmezze az elhangzottakat. A bandatársa iránti érzései elbizonytalanították, és az már csak olaj volt a tűzre, hogy milyen zavarban volt a szorosan mellette elterülő göndörtől. De mi hátráltatja még most is? Már nincs barátnője, rájött, hogy szerelmes Harrybe, és mivel az ő ideje meg van számlálva, nincs értelme tovább húzni azt, amit meg szeretne tenni vele. Lépnie kell, ha igazán boldogan akarja eltölteni az utolsó heteit vagy hónapjait.
Amikor Harry fejét még lejjebb engedte, Lou eldöntött mindent, nem volt kérdés, hogy ennél jobbat nem csinálhatna. Felemelte az ő fejét, érezte a másik szaggatott lélegzetvételeit, ahogyan a sajátjait is. Ekkor pedig megtörtént az, amire mindketten évek óta vágytak, de még maguk sem tudtak róla: ajkaik összeértek, majd csókban forrtak össze, nyelveik szinte azonnal összegabalyodtak, falták egymás ajkait. Kezeik rövid időn belül a másik hajában és hátán kötöttek ki, így még szorosabban összesimult a testük, mely felforrósodott a vágytól. Egyikük sem tudta volna leírni azt a boldogságot, amely akkor áradt szét bennük.
A csodás perceket végül Lou szakította meg, de csak egy rövidke vallomásra, amely teljes mértékben szívből jött:
- Szeretlek, Harry Styles – súgta a másik szájára szinte már remegve.
- Én is szeretlek, Louis Tomlinson – viszonozta Harry, majd ismét csókot kezdeményezett, egyfajta megpecsételésnek.
Végtelenül örült, hogy Lou nem rémült meg tőle, sőt, ugyanúgy vélekedett, mint ő. Ennél fantasztikusabb már nem is lehetne ez a nap, illetve csak akkor, ha Lou nem lenne beteg. Ez az egy dolog keserítette el Harryt. Igazságtalannak tartotta az életet: most kapta meg, amire a legjobban vágyott egész életében, de elveszi tőle hamarosan.
- Veled akarok lenni, ameddig csak lehetséges – suttogta Harry szorosan ölelve a másikat. Félt, hogy ha elengedi, túl messze kerül tőle.
- Úgy lesz. És még az után is – erősítette meg Louis, bár mindketten tudták, hogy az nem történhet meg. Ennek ellenére rendkívül boldogok voltak.