Larry Stylinson - If we could only turn back time... 2.

Sziasztok! :)
Sajnálom, hogy csak most jelentkezem, de elképesztően szörnyű hetem volt, és csak most lett rá időm. De a lényeg, hogy hoztam friss olvasnivalót, ráadásul a 2 hete megkezdett one shot folytatását! Ebben kiderül, mitől is volt rosszul Louis, és hát... nem lesztek boldogok. Azért remélem, nem szeditek le a fejem nagyon :'D Ettől függetlenül nekem ez az egyik kedvenc részem. Ó, és utánanéztem a tüneteknek, próbáltam azoknak megfelelően írni. Ha netalán valami mégsem stimmelne, akkor előre is elnézést kérek :)
Időközben egy újabb ezressel növekedett a kattintások száma, nagyon köszönöm, hogy olvastok! <3 A véleményeket pedig várom, kíváncsi vagyok, szerintetek mi lesz az elkövetkező részekben.
A jövőhét folyamán valamikor jövök, egyelőre még fogalmam sincs, próbálok majd így hétvége felé.
Kellemes olvasást! :)xx

2. rész

Amíg megebédeltek a srácok és önfeledten szórakoztatták magukat, csak Louis volt az egyetlen, aki erre képtelen volt. Szinte megmukkanni sem mert, nehogy megint elfogyjon hirtelen a levegője és megfulladjon. De néha, amikor próbált volna ő is hozzászólni az éppen aktuális témához, csak hörgött és köhögött. A harmadik ilyen eset után nem bírta tovább Zayn, és rákérdezett:
- Lou, minden rendben van? – érdeklődött aggódva, ahogy végignézett barátján. Ugyanígy tettek a többiek is. Féltették őt, hiszen egy betegség sohasem jön jókor.
- Azt… azt hiszem – nyögte ki két köhögés között. Egészen kimelegedett benne.
- Vegyél nagy levegőt, hátha jobb lesz – tanácsolta Niall, aki már rendelte volna a következő adagját, de Louis állapota fontosabb volt jelen pillanatban az evésnél.
Lou tette is, amit barátja mondott, ekkor viszont sípoló hangot adott ki, melyre egyikük sem számított. Hirtelen azt sem tudták, mit tegyenek.
- Szerintem orvoshoz kellene menned – mondta komolyan Liam, ezzel pedig mindenki egyetértett. Úgy gondolták, hogy ez már nem vicc, nem szabad halogatni, ki tudja, mi lehet a probléma.
- Nem… nem szükséges – hárított Lou újabb köhögések közepette. Nem megy ő orvoshoz, pár nap és elmúlik, gondolta magában.
- De ha ez így marad, az éneklés sem fog menni – hívta fel erre az igen fontos dologra a figyelmet Niall. Ezzel pedig Louis-nak is egyet kellett értenie.
- Majd holnap – bólintott végül rá az érintett egy nagy, sípolós levegőt véve.
- Elkísérnénk, de tudtommal mindenkinek van valami programja – felelte sajnálkozón Liam, ami igaz is volt. Zayn a barátnőjével tölti együtt a napot hosszú idő után végre, Liam és Niall hazalátogatnak a családjukhoz, Harry pedig… nos, azt Liam nem tudta, hogy neki lenne-e valami dolga.
- Én ráérek – szólalt fel a göndör, így bebizonyosodott, hogy valóban semmi programja nincs másnapra.
- Akkor ezt meg is beszéltük. Mehetünk interjúzni – állt fel az asztaltól Zayn, majd a többiek is követték őt, és újra úton voltak a következő feladatukhoz.

A következő nap Louis elég fáradtan kelt fel és készülődött, hogy elmenjen az orvoshoz Harryvel. Nem sokat aludt az éjszaka, kb. 5 percenként kellett felülnie, hogy kiköhögje magát. Ha pedig nagy nehezen sikerült megnyugodnia, alig bírt aludni, félóránként felébredt, és az a kis idő sem volt pihentető. Lehet, hogy valami komoly baj van? Bármit megadott volna, hogy csak kisebb betegség legyen.
- Nem nézel ki valami jól – nyitotta ki az ajtót délután Harry, majd akaratlanul is eltorzult az arca, amikor végignézett barátján.
- Nem is érzem úgy magam – sóhajtotta Lou, és leheveredett még pár percre a kanapéra. Hirtelen olyan fáradt lett, pedig nem is csinált semmit. Talán túlhajszolta magát az utóbbi időben. Igen, biztos ez lehet a probléma.
- Mitől lila a szád? – csodálkozott Harry, miután helyet foglalt a kanapé melletti fotelben. Fájt neki így látni bandatársát, hiszen szerette őt, bár ezt még önmagának sem merte bevallani. Hogyan is lehetne ez lehetséges, ha ő a lányokat szereti? És ezt az előző hosszabb-rövidebb kapcsolatai bizonyítják is. De talán Louis nem egy lenne a sok közül. Már csak azért sem, mert fiú. Akkor derülhetne ki, ha elmondaná neki, mit gondol. Ezt viszont Harry soha nem tudná megtenni, hiszen abban biztos, hogy elveszítené barátját. Ezt pedig képtelen lenne elviselni. Már így is eléggé messze kerültek egymástól, nem hiányzik, hogy még távolabb legyen tőle.
- Fogalmam sincs, szerintem túlvállaltam magam – osztotta meg véleményét Lou.
- Induljunk, aztán majd az orvos megmondja, mi a baj – állt fel Harry, majd Louis is követte őt, és máris a göndör Range Roverében ültek.
Az igazat megvallva Louis félt. Félt, hogy valami olyasmi fog történni, aminek egyáltalán nem fog örülni. Remélte, hogy tényleg csak túlhajszolta magát, és a teste így adja tudtára, hogy pihennie kell. Az viszont kétségtelenül erőt adott neki, hogy Harry mellette van. Szerette volna tagadni, de legalább önmaga előtt nem akart hazudni. És igen, hívhatta volna a barátnőjét, csakhogy nem akarta. Miért? Mert az ő jelenléte nem adott volna olyan megnyugvást, mint amilyet Harryé. Nem tudta hova tenni ezt az érzést, nem értette, miért érez így Harry iránt, ahogy senki más iránt. Ez azóta így van, hogy először meglátta a göndört. Semmilyen érzése nem halványult el, sőt, csak még erősebbek lettek. De sehogy sem fért Louis fejébe, hogy miért. Nehezére esett bevallani, de nem tudta már tovább tagadni: miért szereti jobban Harryt, mint a saját barátnőjét?
Louis legközelebb akkor eszmélt fel, amikor a különböző vizsgálatok után az orvossal szemben ültek, hogy megtudják végre, mi a baja. Észre sem vette, milyen gyorsan eltelt az idő, amíg Harryre gondolt.
- Nos, Mr. Tomlinson és Mr. Styles, megvan a probléma – kezdte a doktor úr komoly arccal, majd helyet foglalt a székében, az asztala mögött. – Mr. Tomlinson, önnek emfizémája, vagyis tüdőtágulata van.
- Tessék? – suttogta szinte tátott szájjal Harry. Nem tudta, mit takar ez a betegség pontosan, de az érthetőbb megfogalmazásból megállapította, hogy szörnyen hangzik.
Ahogy Louis-ra emelte tekintetét, a szíve meg akart szakadni. Látta rajta a fájdalmat, és azt, hogy képtelen feldolgozni, ezért a másik kezéhez nyúlt, és megszorította, hogy érezze, itt van vele, nincs egyedül.
- Ez mit jelent? – szedte össze végül a hangját Lou. Nagyon jól esett neki Harry közelsége, és hálát adott, amikor megérezte kezén a másikét.
- Nos, nem untatnám önöket a hosszabb verzióval, úgyhogy az önre jellemzőt mondom el, Mr. Tomlinson. Az emfizéma leggyakoribb okai között van a dohányfüst, a hideg, ködös vagy erősen szennyezett levegő tartós belélegzése, ez érinti önt. Mivel itt, Londonban élünk, sok embert érint ez a betegség, nincs ezzel egyedül.
- Mivel lehet kezelni? – kérdezte Harry szinte azonnal, miután feldolgozta az orvos, Dr. Smith szavait. A lehető leggyorsabban segíteni akart Louis-n, fejébe vette, hogy nem hagyja egyedül barátját egy percre sem. Ott lesz vele mindig, és ha netalán arra kerülne sor, kirángatja az önsajnálatból.
- Nehéz kezelni a tüdőtágulatot, de a megfelelő gyógyszerekkel kordában lehet tartani egy ideig. Mivel még időben észrevettük a betegséget, nem tartom szükségesnek, hogy kórházi kezelést javasoljak, de a gyógyszereket rendszeresen kell szedni, és ha bármilyen újabb tünet jelentkezne, azonnal szóljanak. Ezen kívül adok egy oxigénbelégző készüléket az esetleges légzési nehézségek ellen – nyújtotta át az említett eszközt, amelyet Harry vett el. Lou jelenleg az orvos szavait is alig fogta fel. Képtelen volt elhinni, hogy ez történt vele. Vele a mindig vidám, állandóan őrültségeket csináló, örökké vicces fiúval. Ezek után biztos volt benne, hogy semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen. Semmi. Sem ő, sem a többiek.
- Halálos? – kérdezte elfúló hangon Louis, ahogy feltekintett Dr. Smith-re, aki legszívesebben elkerülte volna, hogy erre válaszoljon, de meg kellett tennie, így egy rövidke csend után megszólalt:
- Igen, de a gyógyszerek mellett ajánlanám az alternatív gyógymódokat is, persze csak ha szeretnének élni ezzel a lehetőséggel – próbálta a lehető leggyorsabban elterelni a szót a szomorú témáról. De hiábavaló volt, Lou lehajtott fejjel kezdte el feldolgozni, hogy meg fog halni.
- Szeretnénk – jelentette ki Harry magabiztosan. Mivel látta, hogy Louis használhatatlan állapotba került, ő vette át a szót. Hitte, hogy az orvosi gyógyszerekkel és az alternatív gyógymódokkal barátja meggyógyulhat, még akkor is, ha erre igen kevés esély van.
- Nem garantálok azok alkalmazásával nagy javulást, orvos vagyok, én nem bízom az ilyenekben, de volt már példa, hogy nem gyógyszeres kezeléssel gyógyultak meg, tehát van remény. A két gyógymód használata lenne a legjobb véleményem szerint – fejtette ki álláspontját Dr. Smith, amivel Harry teljes mértékben egyetértett, így kapott is egy névjegykártyát, amelyen Robin White telefonszáma állt. Ő fogja elvégezni a nem-tudományos gyógymódokat. – Ó, és javaslom, hogy Mr. Tomlinson utazzon el valami tisztább levegőjű helyre minél előbb. Lehet az egy sziget is, a lényeg, hogy telefonos kapcsolatban maradjunk, ha netalán valami gond lenne.
- Úgy lesz – ígérte meg Harry, majd az orvost követve kimentek az irodájából, hogy átvegyék a Louis-nak szükséges gyógyszereket.

- Ez nem lehet igaz – suttogta elképedve Liam, amikor estére összehívta Harry a bandát. Azóta, hogy fény derült a betegségre, Louis használhatatlan lett, eltemetkezett önmagában, csak akkor szólt, ha kérdezték, így Harry lett úgymond a főnök. Muszáj volt, valakinek irányítania kellett, ha már Lou nem képes rá jelenleg.
- De… ez nem lehet – rázta a fejét Niall, majd lehajtotta, és összeszorította szemeit, nehogy kicsorduljon pár könnycsepp. Nem akart elgyengülni most.
- Biztos van valami gyógymód, ami segít – kereste a megoldást Zayn reménykedve.
- Az orvos azt mondta, hogy a kórházi és az alternatív közös használata lenne a legjobb – ismertette velük a göndör, amivel mindenki egyetértett. Kivéve Louis-t.
- Teljesen fölösleges reménykednetek! – szólalt fel hirtelen dühösen. – Meg fogok halni, itt nem lesz happy end, fogadjátok már el! – kiabált akaratlanul, elnyomva a köhögést, majd kirohant a házból, hangosan csapva be maga után az ajtót. Harry utána indult volna, de a többiek visszafogták.
- Hagyd. Kell neki egy kis idő, amíg ténylegesen feldolgozza – tanácsolta Liam, és valóban igaza volt. Gondolkozni akart Lou, átfuttatni minden lehetséges variációt az agyán. A kissé hűvös londoni éjszakában sétálva pedig váratlanul bevillant, mit kell tennie. Változtatott hát célján, és elindult a barátnőjéhez.