Larry Stylinson - With You Forever 4.

Helló! :)
A szokásostól eltérően nem hétvége felé hozom az olvasnivalót, hanem a hét elején, mert csak most van rá időm, és nem akarom már szombatig húzni. Köszönöm szépen a kapott komikat, nagyon jól estek <3 Várom őket továbbra is :$
 Ez a rész ott folytatódik, ahol a 3.-nál abbamaradt, vagyis hajnalban, miután mindketten elmondták, hogy szeretik egymást. Csak azért szólok, hogy ebből ne legyen kavarodás :)
Ezek után pedig kellemes olvasást kívánok! :) Xx

 

4. rész

Harry
- És most mi lesz velünk? – szakítottam meg az ölelkezést ezzel a kérdéssel. Egy kicsit tartottam a választól. Nem akarom, hogy úgy tegyünk, mintha nem történt volna semmi, mert igenis történtek dolgok. Nem is akármilyenek!
- Együtt leszünk örökre. Te velem, én veled – felelt számomra meglepő nyugodtsággal és könnyedséggel a hangjában. A szívemről akkora kő gördült le, hogy szavakkal nem tudnám leírni. Mondjuk azok után, hogy ő is bevallotta, hogy szeret, nem tudom mitől féltem.
- Bíztam benne, hogy ez lesz a válaszod – mosolyogtam rá, és közelebb ültem hozzá. Felsőtestünk összeért, kezeink a másik testén kalandoztak, és arcunk is egyre csak közelített egymáshoz. Végül belenéztem abba a tökéletesen kék szempárba, és abban a pillanatban elvesztem. Elhagytam ezt a világot, és átléptem egy olyanba, ahol csak Louis van és én. Csak mi ketten.

Louis
Minél közelebb akartam lenni hozzá, mindennél közelebb. Soha senki iránt nem éreztem még ilyet. Itt van előttem, és mégsem elég belőle, mégsem érzem azt, hogy be tudnék telni vele. Annyira kívánom őt, hogy leírhatatlan. De nem fogok sietni. Csak akkor, ha ő is akarja.
Amikor a szemembe nézett azt hittem, hogy ott menten meghalok. A külvilág megszűnt létezni, és csak mi ketten léteztünk. Ennyire még senki sem ejtett rabul, mint Harry.

Szemeimet végül kiszaggattam az övéből, és az ajkaira vándorolt a tekintetem. Értette a célzást, és közelített felém szájával, szemeink pedig automatikusan lecsukódtak. Ajkaink összeértek, és a szívem ki akart ugrani a helyéről át egyenesen az ő testébe. Amikor összeszedtem magam már azt vettem észre, hogy nyelve a számban van, és feltérképezi annak minden négyzetmilliméterét. Gyorsan akcióba lendült az enyém is, és könnyen átsiklott az ő szájába. Csodálatos táncot jártak. Egyikünk sem dominált, mindketten egyenrangú felek voltunk.

Harry
Leírhatatlan boldogságot éreztem, amikor ajkaink találkoztak. Azt akartam, hogy ennek a pillanatnak soha ne legyen vége. De ez mind semmi ahhoz képest, ami akkor történt, amikor egymás szájában voltak nyelveink. Lehetetlenség lenne szavakkal kifejezni, hogy milyen érzés volt. Talán a mennyország, de még ez sem elég jó. Egyre csak többet, és többet akartam belőle, nem számított, hogy ennél közelebb már nem lehetünk egymáshoz. Beletúrtam hajába, ő birtokba vette a hátamat, és csak faltuk a másik ajkait.
- Ez… csodálatos volt – lihegtem, miután egy kicsit szétváltunk.
- Tökéletes első csók – mosolygott rám, és közelebb húzta magához testemet.
- A lehető legtökéletesebb – erősítettem meg, és még egyszer megcsókoltam.

A reggel Louis karjaiban talált rám. Már sokszor keltünk így, de ez most más volt. Egészen eddig mindig úgy csodáltam, hogy tudtam, nem lehetséges, hogy messzebbre merészkedjek, de most már nincs semmi akadály.
- Jó reggelt! – ébresztgettem barátomat apró puszikkal az arcán. Nekem még mindig hihetetlen, hogy ezt már megtehetem, és nem álom többé.
- Neked is! – hajolt a számhoz, és kis csókot nyomott rá. – Hány óra? – érdeklődött a szemét dörzsölgetve.
- Fél tizenegy, ami azt jelenti, hogy van pár óránk együtt, mert csak háromra kell menni az egyik interjúra – vázoltam fel a mai nap menetét, és visszadőltem az ágyba, Lou mellé.
- Szuper! Akkor majd csinálunk valami közös programot addig – lelkendezett a reggeli kóma ellenére is, amire természetesen rábólintottam. – Amúgy azt megkérdezhetem, hogy hogyan jöttél rá a hajnalban történtekre? – tudakolta már visszafogottan pár perccel később.
- Liam mondott valami olyasmit, hogy csak gondolkozzak el, és majd minden világos lesz. Akkor még nem értettem igazán, vagy nem akartam megérteni, hogy ez ránk vonatkozott – nevettem fel halkan, és ráfeküdtem a mellkasára.
- Akkor eggyel jövünk neki – felelt, és tisztán kilehetett venni a hangjából, hogy mosolyog, majd belepuszilt a hajamba, és magához szorított.

Louis
- Miért nem eszel hozzá majonézt? – kérdeztem nevetve Harryt, amikor már a reggelinket fogyasztottuk. Illetve inkább ebédünket, mert dél körül járt az idő.
- Tudod, hogy nem szeretem – válaszolt egyhangúan.
- Még a kedvemért sem? – vigyorogtam rá, és az egyik süt krumplira kentem egy kicsit belőle, majd a szájához nyújtottam a kezem.
- De csakis a te kedvedért – rázta a fejét lemondóan, mosolyogva, és bekapta az ujjaim között tartott ételdarabot.
- Na, ugye, hogy nem volt olyan szörnyű?! – szólaltam fel, és mivel egymással szemben ültünk, felálltam egy kicsit, hogy adhassak neki egy csókot, amiért ilyen ügyes volt, és megcsinálta, amit kértem.
- Nem, de ne sokszor kérj tőlem ilyeneket, mert neked sosem tudok ellenállni – suttogta ajkaimhoz nagyon közel. Ezen kijelentésén felnevettem, majd visszaültem, és szemezés közepette fejeztük be az étkezést.
- Filmezünk? – vetette fel kora délutáni elfoglaltságként Harry a nappaliban ülve.
- Filmezhetünk. Válassz ki valamit – egyeztem bele, ő pedig találomra rábökött egyre, majd berakta. –Barátság extrákkal? Azt már láttuk – gondolkoztam hangosan a DVD borítóját tanulmányozva.
- Tudom, de elég jó film ahhoz, hogy még egyszer megnézzük. És mi is csak barátként kezdtük – somolygott, mire elnevettem magam, majd mivel elindult a film, befészkelte magát az ölembe, és így néztük a tévét. Az lenne a legjobb, ha megállna az idő, és itt lennék vele örökre.
 
Louis
- Mielőtt elkezdenénk készülődni, kérdezhetek én is valamit? – nézett rám Harry, miközben a helyére rakta a DVD-t, miután befejeztük a filmet.
- Persze – vágtam rá, majd visszahúztam őt az ölembe, átkaroltam a derekát, és egy puszit nyomtam a nyakára. Annyira jó érzés, hogy ezeket végre olyan hosszú idő után megengedhetem magamnak.
- Te hogy jöttél rá kettőnkre?
- Nekem is időbe telt. Nem volt egyszerű, mert bár nem a fiúkat szeretem, de téged mégis. Ez volt az az ok, amiért össze voltam zavarodva, és nagyon nem értettem, hogy mi van meg, hogy mi ez az egész. Aztán, amikor hajnalban azt mondtad, hogy „te”, mintha minden megvilágosodott volna, úgy éreztem ezt nem tudom magamban tartani, és rájöttem, hogy iszonyatosan szeretlek – fejeztem be mondanivalómat végig a gyönyörű zöld szemekbe bámulva, amikből csak úgy tükröződött a kíváncsiság.
- Én is szeretlek, Lou – szólalt meg, majd megfordult, eldöntött a kanapén, és letámadta a számat. Kezeim már a pólója alatt fedezték fel a testét, amit szemmel elég jól ismerek, de a kezemmel még nem annyira, amennyire kéne. Harry hosszú ujjaival birtokba vette a hajamat, és úgy túrta össze, ahogy tudta, és nem is bántam.
- Még most kéne abbahagynunk, amíg mindketten le tudunk állni – sóhajtottam, miközben göndörkém nem kímélte a nyakamat, és kiszívta.
- Mit mondasz? – lihegte, majd célba vette az arcom élét, és végig puszilta.
- Hogy el fogunk késni – próbáltam nem nyöszörögve válaszolni.
- Igazad van – felelt lemondó hangsúllyal, amit teljesen meg tudtam érteni. De most erre nincs időnk sajnos. Lemászott rólam, és elindult az emelet felé, amikor utána szóltam.
- Harry! – visszafordult kérdő tekintettel. – Ne gondold, hogy elmész nyom nélkül, ha már nekem csináltál egy foltot! – mutattam a nyakamra, ő pedig elnevette magát. Hozzálépkedtem, majd rögtön lecsaptam rá, és kiszívtam én is az övét. – Na, most már mehetsz! – pusziltam meg a helyét.
- Arról nem volt szó, hogy ekkora lesz! – ordított fel a szobájában, amikor tanulmányozta sebét a tükörben. Mégis mit várt tőlem?
- Szerinted az enyém mekkora lehet? – kiabáltam vissza a földszintről.
- Biztos kisebb, mint az enyém! – nézett le már a lépcső tetejéről félmeztelenül.
- Nehogy azt hidd! – siettem fel hozzá, és engesztelésképp egy rövid csókot nyomtan tökéletes ajkaira. Fél perc múlva a saját szobánkban voltunk, és a ruhák között válogattunk.

Harry
- Ez jó lesz? – mentem át Louis-hoz egy fehér pólóval. Egyelőre még rajta is csak egy nadrág volt, mint rajtam.
- Miért ne lenne? És nekem ez? – mutatott fel egy sötétkék csíkosat.
- Rajtad minden jól áll – nevettem el magam, és hozzálépkedtem egy csókra. Már az ágyhoz akartunk menni, amikor eszembe jutott egy igen fontos kérdés. – A srácoknak mikor mondjuk el? – az természetes volt, hogy elmondjuk szerintem, mert egymás előtt szinte nincsenek titkaink.
- Minél előbb. Nem tudnám magam visszafogni – mosolyodott el kajánul, és az alsó ajkamat kezdte harapdálni.
- Akkor ebben egyetértünk – nyaltam meg az ő száját, és visszamentem a szobámba. Nem sokkal később jöttek is a többiek. Már kintről hallottam őket az emeletre! Hát, na, nem tagadhatom le őket…
- Van kajátok? – trappolt fel az ajtómhoz Niall.
- Valahol valami még biztos van – vontam meg a vállam kacagva, majd lementünk Liamhez és Zaynhez. – Ez nem evett semmit, vagy mi? – néztem a két nem éhes srácra, mire elnevették magukat.
- De. Az viszont kb. egy órája volt – válaszolt Liam.
- Ja, akkor értem már – csóváltam a fejem, és leültünk a nappaliba, amíg Niall és Louis elkészül.
Negyed óra múlva megérkezett szőke barátunk, majd nem sokkal később Lou is. Egymásra néztünk, ami azt jelentette, hogy ideje bejelenteni nekik is a nagy hírt.
- Fiúk, lenne valami, amit el kell mondanunk – kezdte Louis, majd rám nézett. Kösz, hogy meghagytad nekem a nehezét… én is szeretlek.
- Ki vele! – biztatott Zayn, én pedig belevágtam egy nagy levegővétel után.
- Szóval, ugye egyes rajongók szerint létezik Larry Stylinson. Nos, az a helyzet, hogy… – itt megakadtam, képtelen voltam kiejteni ennél több szót.
- Hogy tényleg, valóban létezik – fejezte be Lou, amiért nagyon hálás voltam. A többiek szerintem azt sem tudták, hogy hol vannak, úgy lesokkolódtak, bár ez érthető. Fél perc után Liam szólalt meg elsőnek.
- Komolyan? Tudtam, hogy sikerülni fog! – görbült felfelé a szája, amit pozitívumként könyveltem el. Mondjuk valamilyen oknál fogva gondoltam, hogy Liam támogatni fog minket.
- Mármint, hogy te és Louis együtt? – tátotta el a száját egy kicsit Zayn.
- Igen. Larry Stylinson létezik – és ki tudtam mondani! Sikerült!
- Ez tök fura – állapította meg Niall, mire kezdtem megijedni, hogy ő nem örül nekünk. – De ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne – húzódott szélesre a szája, és ezzel egy időben könnyebbültem meg.
- Végül is igaz! Én is örülök nektek! – mosolygott végre már Zayn is, így teljesen megnyugodtam. Nem tudom mi lett volna, ha valamelyikőjük nem fogadott volna el minket.
- De egyikőtök sem meleg. Akkor hogy? – kérdezte Niall teljesen érthető okból.
- Azt pontosan mi sem tudjuk. A lányokat is szeretjük, és egymást is. Más fiúkat nem, csak egymást – válaszolt Lou, majd nyomott egy kis csókot a számra, amin a többiek nevettek, és végül elindultunk az első interjú helyszínére.