Először is köszönöm a pipákat és a sok kattintást <3 Pár komiért sem haragudnék :$
Másodszor, jól látjátok, ez most nem rész, legalábbis nem a bloghoz kapcsolódó. Néhány hónapja kezdtem el írni ezt a One Shotot, ami, mint olvasható, Larry Stylinsonról fog szólni. Szeretném leszögezni, hogy Larry shipper is vagyok, de ugyanúgy imádom Elounort is, így elég nehéz :') De muszáj volt írnom egy ilyet is. Aki nem szeretné, az nem olvassa el. Aki viszont igen, az örülhet. Számításaim szerint maximum 7-8 részes lesz, de ezek hosszabbak lesznek, mint azt tőlem megszokhattátok, nagyjából 4-5 oldal Wordben. Előfordulhat benne pár csúnya szó, azokért elnézést kérek, ha valakit zavarna.
Nos, azt hiszem ennyi lenne. Kellemes olvasást hozzá, remélem tetszeni fog nektek! :)xx
1. rész
Harry
Mint mindig, amikor néhány nap pihenőnk van, most is itt ülünk a nappali kanapéján, és Louis kérésére focit nézünk. Illetve ő nézi, én meg nézegetem. Egyszerűen képtelen vagyok a tévére meredni, amikor mást is csodálhatok. Na, ezeket a gondolatokat száműznöm kell a fejemből! Sürgősen!
- Harry, figyeled te egyáltalán a meccset? – lökött meg Louis, mire hirtelen rá kaptam a tekintetem, amit nem kellett volna, mert azzal a gyönyörű kék szempárral találkozni
- Persze – vágtam rá gondolkozás nélkül, és jóformán kiszaggattam a tekintetem az övéből. Próbáltam a tévére koncentrálni ezúttal ténylegesen, de a szemem sarkából láttam, hogy Lou vigyorogva bámul rám, és ezt nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Elvettem a szemem a meccsről, és ismét belenéztem az övébe. Miért kínzom magam?
- Akkor melyik csapat rúgott gólt? – vigyorgott továbbra is szélesen, én pedig még csak azt sem tudtam hirtelen, hogy volt-e egyáltalán gól.
- Öhm, kik is játszanak? – kérdeztem halkan. Ez volt a másik dolog, amiről fogalmam sem volt. Erre elnevette magát, mire én is. Imádtam vele lenni, mindent, amit vele csinálhatok. Ez normális? Igen, mert a legjobb barátom. Szinte már a testvérem. Igen, ez normális. Azt hiszem.
- Jól van, látom képben vagy – szólalt meg miután abba bírta hagyni a röhögést. – Ne menjünk lefeküdni? – simogatta meg a karom, amitől egy pillanatra kirázott a hideg. Ez már beteges.
- De, mehetünk – bólintottam, és felkeltem mellőle. Vele akárhogy lefeküdnék. Harry, bazdmeg, kuss! Egyszerűen hihetetlen, hogy hova képesek elkalandozni a gondolataim. De ez már túllép a legjobb barát és a testvér határán. Ez már több. De nem lehet több! Komolyan nem hiszem el, hogy mi van velem. Én nem vagyok normális, nem ez az egész.
Louis
Miután Harry felkelt, kikapcsoltam a tévét, és még bementem a konyhába egy üveg ásványvízért. Olyan furcsa volt most Harry. Lehet, csak rá jött az öt perc vagy nem tudom. De az tény, hogy amíg néztük a meccset, ő inkább bámult engem, mint a tévét. Nem figyeltem annyira, de egyszerűen magamon éreztem a tekintetét. És egyáltalán nem is bántam, ez a legszörnyűbb az egészben. Vagy a legjobb. Na, jó nem szóltam egy szót sem!
Felérve a szobámhoz, láttam Harry nyitott ajtaján keresztül, hogy leveszi a pólóját. Nem kellett volna! Egyszerűen képtelen voltam levenni a szemem kockás hasról, ami őrjítő tud lenni.
- Mi az? – lépkedett az ajtóhoz egy szál alsónadrágban. Csak az kattogott az agyamban, hogy direkt csinálja, és hogy meg akar ölni.
- Semmi… semmi, csak felhoztam a vizet – adtam meg a világ legrosszabb kifogását. Gratulálok Louis, teljesen idióta vagy! – Jó éjt, Harry! – próbáltam menteni a menthetetlent, és kimenekíteni magam ebből a totál ciki helyzetből.
- Neked is, Lou! – köszönt el ő is, és közelebb lépett hozzám. Hirtelen nem tudtam, hogy mit akar, de aztán amint szétnyitotta két karját egyből leesett, hogy meg szeretne ölelni. Természetesen gyorsan viszonoztam, és hatalmas boldogság járt át, amikor beszippanthattam hajának és bőrének illatát. Kezeim a hátát birtokolták, és legszívesebben simogattam volna, de visszafogtam magam. Végül elhúzódott, és becsukta az ajtót. Pedig én akármeddig álltam volna vele ott, ölelkezve. De miket beszélek, úristen! Abba kell hagynom!
Álmosan dőltem be az ágyba, és az előbbi gondolataimat betudtam annak, hogy túlfáradt vagyok, és ilyenkor olyanok jutnak az eszembe, amiknek nem lenne szabad. Már majdnem elaludtam, amikor dörgött egy hatalmasat az ég, amit nem sokkal később villámlás is követett bevilágítva a szobámat. Első gondolatom az volt, hogy át kell mennem Harryhez! Gyorsan kipattantam az ágyból, és átszáguldottam a göndörhöz. Szinte feltéptem az ajtót, mire felkapta a fejét.
- Louis, megmondanád nekem, hogy mégis mi a frászt művelsz? – dörzsölte szemeit és ásított egyet, miközben az egyik könyökére támaszkodott.
- Vihar van – mondtam a szerintem egyértelműt, mire az ablak felé nézett. – Harry, sötét van, nem fogod látni – szóltam rá nevetve, mire – még így, a félhomályban is láttam, hogy – mosolyogva csapott a homlokához.
- Ja, igen, bocs – nevetett fel. – Szóval miért jöttél? – tért vissza az eredeti témához. Pedig már azt hittem, hogy felfogta.
- Mondom, vihar van – ismételtem el még egyszer, tagoltan, hátha csak a fáradtság és az álmosság miatt nem esett le neki.
- És? – lövellt felém kérdő pillantásokat. Nem hiszem el, hogy ennyire értetlen hülye. Mondjuk, hajnali négy óra van, szóval meg tudom érteni.
- És villámlik. És félek egyedül. És veled fogok aludni – vigyorogtam rá, és meg sem várva a válaszát bebújtam mellé. – Miben alszol? – egyengettem el a takarót magunkon. Egy kicsit csendben maradt, és azt hiszem, nem akarom tudni a választ. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon nem akarom hallani.
- A bőrömben – felelt egyszerűen és tudtam, hogy vigyorog. Másodpercek múlva éreztem, ahogy közelebb húzódik hozzám, amit meglepő módon nem elleneztem. Mi a franc bajom van?
- Azt valahogy gondoltam – forgattam a szemem, bár nem láthatta. Még mindig nem húzódtam el. Beteg vagyok.
- Miért nem alszol te is így? Hidd el, sokkal kényelmesebb – bíztatott, de akármennyire is csábítóan hangzott tudtam, hogy nem lenne jó vége, ha belemennék. De miért is nem?
- Kösz, ezt most kihagynám. Tökéletesen megfelel nekem az alsónadrág is – merthogy én
Arra ébredtem reggel, hogy a fél testem nem érzem. Harry már megint rajtam feküdt félig. Az együtt alvásaink nagy részében ezt történik az én legnagyobb örömömre. Nem tudom, neki hogy lehet kényelmes úgy feküdni, hogy a testének egyik fele lejjebb van, mint a másik, de hát ő érzi. Az egyik karja a nyakam mellett volt, felsőtestének egyik része az enyémen, az egyik lába pedig az enyéimen. Ez eddig oké. De meztelen volt! Ez viszont eddig nem okozott gondot, mert máskor is aludtunk már így. Most miért, és akkor miért nem?
- Jó reggelt! – hallottam meg Harry reggeli rekedtes hangját.
- Neked is! Azt hittem, még alszol – fordítottam felé a fejemet egy mosollyal.
- Csak most keltem és láttam, hogy nyitva van a szemed – felelt nevetve, és még mindig rajtam feküdt. Ennyire kényelmes lennék?
- Amúgy nem akarsz leszállni rólam? – kérdeztem már én is nevetve, mire megrázta a fejét, így a göndör tincsei össze-vissza kuszálódtak, még jobban, mint eddig. Na, majd mindjárt kisimítom! Nem, Lou, nem! Nyugi van! – És miért nem? – próbáltam visszatérni a földre.
- Mert szeretek rajtad feküdni – válaszolt egyszerűen, én pedig azt sem tudtam hirtelen, hogy mit reagáljak. És most ezt miért nem tudom elütni valami viccel? Komolyan nem értem, mi történik velem. Vele. Velünk.
Harry
Azt hittem, hogy Lou egyből lecsapja az általam feldobott labdát, de nem. Percekig nem válaszolt, ami az utóbbi időben elég gyakori, főleg, amikor kettesben vagyunk. Mi varázsolja el ennyire?
- Én is rajtad, de fel kell kelnünk. Nem sokára jönnek a többiek, és indulunk a stúdióba – felelt végre, és óvatosan kibújt alólam, majd kilépett az ajtómon. Gondolom a fürdőbe ment. Felemelt fejemet visszaejtettem Louis párnájára, amin még érezhető volt az illata, és mélyen beszippantottam. Miért nem feküdhetnénk itt egész nap ketten? Úristen, már megint miken jár az eszem? Nem vagyok normális. Csak sajnos az a baj, hogy ez van velem egy jó ideje.
- Harry, igyekezz! Nem leszel kész, ha itt fekszel – nézett be a szobámba Lou, majd már én is jobbnak láttam, ha összeszedem magam, így elindultam a fürdőbe. Meztelenül. Nem vagyok szégyenlős, Louis-t pedig nem zavarja.
- Jézusom, Harold! Legalább egy pokrócot húztál volna magadra! – botlott belém bandatársam, és gyorsan szemei elé kapta a kezét. Mióta csinálja ezt?
- Bocs, azt hittem, hogy nem zavar – mondtam ki gondolatomat, ami szinte megfagyasztotta körülöttünk a levegőt. Nem lett volna szabad megszólalnom.
- Hát… végül is nem… csak… nagyon… hirtelen ért – nyögött össze egy mondatot. Nem kicsit voltunk mindketten zavarban. De miért? Mostanában ez van, ha kettesben vagyunk. Mindig mindketten zavarban vagyunk, és elpirulunk néhány félreérthető mondat után. Régen ez nem így volt. Simán megmondtuk, hogy szeretjük a másikat, és nem érdekelt minket, hogy ki néz minket buzinak, vagy ki röhög ki minket. Ezek soha nem voltak problémák. Most meg zavarba jövök, ha megölel, ha a kelleténél közelebb jön hozzám, és szerintem ezekkel ő is így van. Miért? Talán, mert már nem úgy tekintünk a másikra, ahogy régen? Nem, az nem lehet! Én nem vagyok meleg, és ő sem az. Akkor viszont nem értem. Nagyon nem.
- Harry, kész vagy már? – ordított be a fürdőbe Lou, miközben én gondolataim közepette lezuhanyoztam, és már csak fel kellett öltöznöm.
- Egy pillanat! – kiáltottam vissza, és magamra tekertem a törülközőt, majd kiléptem a fürdőszoba ajtaján egyenesen Louis mellkasának ütközve. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy szinte összeért a fejünk, ami szerintem mindkettőnket zavarba hozott. Ismét.
- Hupsz, bocsi – törte meg először ő a csendet. Arca színe átment pirosba, csak úgy, mint nekem. Remek. Ez egyre jobb lesz.
- Semmi gond – szólaltam meg remegő hanggal, ahogy a száját bámultam. Ugyanis nem mertem belenézni a szemébe, mert ott helyben a kezei közé omlottam volna. De könyörgöm, mondja már meg valaki, hogy miért!
Louis
Lefagytam. Teljesen elmerültem gyönyörű, zöld szemeinek tanulmányozásában, ő pedig, ahogy látom, a számmal szemez. Egyszerűen elmondhatatlan, hogy mennyire elvesztünk a másikban. Tökéletes az arca, a szája, a szeme, az orra, a füle, mindene. Csak rá kell néznem és máris elolvadok. De ez már nem normális dolog. Viszont mi sem vagyunk azok.
Abban a pillanatban azt kívántam, hogy bárcsak örökre így maradhatnánk, ami kudarcba fulladt, mert valaki megzavart minket.
- Srácok, készen vagy… tok? – halkult el a hangja Zaynnek, aminek köszönhetően egyből szétrebbentünk. Ó, szuper, nem volt eddig elég kínos a dolog, bármennyire is élveztem. – Megzavartam valamit? – tudakolta óvatosan egy sunyi mosollyal, amit legszívesebben letöröltem volna róla.
- Nem, semmit – hadarta Harry, és a szobájába sietett, faképnél hagyva engem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése